2017. november 8., szerda

NosztalGEO 2017

NosztalGEO 2017
„Új/régi eredmények: középső-, alsó-miocén”
Szeged, 2017. november 24.
A NosztalGEO–t hatodik alkalommal rendezi meg az MFT Alföldi Területi Szervezete. Az elmúlt és az azt megelőző év Algyő felfedezésének, illetve az Alföldi Területi Szervezet megalakulásának fél évszázados történetéhez kapcsolódtak. Mindkét eseményen kiemelt figyelmet kaptak a Pannon-tó feltöltődésében szerepet játszó üledékes fáciesek, üledékes kőzettestek és természetesen a bennük felhalmozódott szénhidrogén telepek. Az elmúlt évtized(ek)ben lényegesen kevesebb figyelem, új eredmény született az Alföld középső- és alsó-miocén képződményeinek vonatkozásában. Ezt a hiányt szeretnénk pótolni idei rendezvényünkkel. A korábbi évekhez hasonlóan idén is fontos célunknak tartjuk összehozni a "már régóta fiatal" kollégákat egymással és a "még nem olyan régóta fiatal" szaktársakkal. Természetesen az eseményről nem maradhat el a halászlé és a túrós csusza sem.
Az előadónap programja:
10:00-10:15    Köszöntő
10:15-10:45    Kiss Károly: A meg nem értett miocén, avagy miocén
       „sajátosságok” az alföldi CH rendszerekben
10:45-11:15    Lemberkovics Viktor, Kissné Pável Edina, Badics Balázs,
       Lőrincz Katalin: Miocén árkok CH rendszerének 3D medence
       modellezési eredményei a Pannon-medencében, Dél-Magyarországon -
       Esettanulmány
11:15-11:30    Kávé szünet
11:30-12:00    Báldi Katalin, Stjepan Ćorić, Lemberkovics Viktor, Lőrincz
       Katalin, Selmeczi Ildikó, Szurominé Korecz Andrea, Velledits
       Felicitász: Középső-bádeni evaporitok Magyarországon
12:00-12:30    Milota Katalin, Szentgyörgyi Károly: Miocén CH rendszerek
       az Alföldön – 3D medence-szimuláció
12:30-13:00    Geiger János, Horváth Janina, Kiss Balázs, Csökmei Bálint: A
       Szegedi-medence nyugati oldalának nagy-léptékű miocén
       zedimentológiai modelljének vázlata
13:00-14:00    Ebéd (halászlé, túrós csusza)
14:00-14:30    Farkas Kolos, Lemberkovics Viktor: Új CH kutatási
       koncepció alkalmazása a Pannon-medence miocén rétegsorában -
       Esettanulmány
14:30-15:00    Bulátkó Kornél, Juhász Györgyi, Kristály Ferenc, Móricz
       Ferenc, Stjepan Ćorić, Szurominé Korecz Andrea, Velledits Felicitász:
       Új részeredmények és érdekességek a Derecskei-árok keleti peremének
       középső-miocén őskörnyezeti térképezéséről
15:00-15:30    Lemberkovics Viktor, Farkas Kolos: Egy alternatív módszer
       az anyakőzet rétegek azonosítására közvetlen geokémiai mérések nélkül
       - esettanulmány a Pannon-medencéből, Dél-Magyarországról

Időpont: 2017. november 24. (péntek)
Helyszín: Algyő, Faluház Emeleti Klubterem, Algyő, Búvár u. 5. 6750

Részvételi díj, regisztráció: 
Részvételi díj nincs, regisztráció szükséges (Raucsikné Varga Andrea, titkár: raucsikvarga@geo.u-szeged.hu; 
Kiss Balázs, elnök: bakiss@mol.hu).

Támogatást szívesen fogadunk.
Az Alföldi Területi Szervezet (al)számla száma: 10200201-28610746-00000000

7 megjegyzés:

  1. DIJAMIN ANDA AKAN BERMAIN DENGAN AMAN ! TUNGGU APALAGI!!! WA : +6281377055002 | BBM : D1A1E6DF | BOLAVITA | www.agensabungayam.net

    VálaszTörlés
  2. Jika Anda Ingin Mencari Game Online Yang Lengkap Tanpa Bot, Anda Dapat Berkunjung Di Agen Bolavita Terpercaya, Dengan Panduan Cara Mengetahui Tanpa Boot Game Online, Anda Dapat Melakukan REGISTER Gratis Dahulu di Bolavita, Bila Anda Kurang Paham Atau Bingung, CS Kami Siap Melayani Anda 24jam Sampai Anda Dapat Memahami Apa Itu Arti Tanpa Bot Game OnlinE. BBM: D1A1E6DF/ Wa: 081377055002/ Line: cs_bolavita Terima Kasih Salam Sukses Form Bolavita ^_^

    VálaszTörlés

  3. Panduan Cara Memenangkan Game Online Pada Pola'a, Ingin Tahu Dengan Ketentuan Dan Syarat'a Cukup Anda Klik Di >> Panduan Cara Jitu Online Ingin tahu dengan detail, Anda Dapat REGISTER Di Bolavita BBM: D1A1E6DF/ Wa: 081377055002/ Line: cs_bolavita

    VálaszTörlés

  4. Jika Anda Ingin Mencari Game Online Yang Lengkap Tanpa Bot, Anda Dapat Berkunjung Di Agen Bolavita Terpercaya, Dengan Panduan Cara Mengetahui Tanpa Boot Game Online, Anda Dapat Melakukan REGISTER Gratis Dahulu di Bolavita, Bila Anda Kurang Paham Atau Bingung, CS Kami Siap Melayani Anda 24jam Sampai Anda Dapat Memahami Apa Itu Arti Tanpa Bot Game OnlinE. BBM: D1A1E6DF/ Wa: 081377055002/ Line: cs_bolavita Terima Kasih Salam Sukses Form Bolavita ^_^

    VálaszTörlés
  5. AGEN TERBESAR DAN TERPERCAYA www.sabung-ayam.net ! BONUS NEW MEMBER 10% !!! WA : +6281377055002 | BBM : D1A1E6DF | BOLAVITA

    VálaszTörlés
  6. Numpang Post ya gan, Terima kasih gan ^^

    Bolavita Mengucapkan Selamat Menunaikan Ibadah Puasa Bagi Yang Menjalanin'a !!

    Demi menyambut Hari Lebaran Idul Fitri, Kami dari Agen Kasino terpercaya Promo Lebaran akan mengadakan promo menarik khusus lebaran.

    -Promo berlaku untuk seluruh member yang telah terdaftar di Bolavita.
    -Promo ini berlaku tanggal 15 & 16 Juni 2018 Untuk 100 userid yang claim pada hari itu.
    -Bonus berlaku untuk semua member yang melakukan deposit semua jenis game kecuali bolatangkas dan togel.
    -Bonus Credit khusus untuk bermain CASINO WM
    -Minimum Deposit 25.000
    -Bonus Credit 25.000
    -Maksimum Bonus 25.000
    -Syarat Withdraw setelah melakukan Turn Over 2x Deposit + Bonus
    -Satu userid hanya bisa mengikuti promo 1x saja.
    -Tidak dapat melakukan pindah credit sebelum TO tercapai.
    -Jika melakukan Withdraw sebelum TO tercapai, Bonus akan dibatalkan.
    -Tidak berlaku apabila terdapat kesamaan data register dan ip.

    BBM: Bolavita
    WA: 081377055002
    Wechat: Bolavita
    Line: cs_bolavita

    Ayo Segera Mendaftar Bagi yang Belum Mendaftar !! ^^

    VálaszTörlés
  7. Anda Bingung Ingin Mencari Bandar Terpercaya & Proses Dana Serba Cepat Dengan Nominal Berapa Pun Pasti Di Bayar, Nih, Kami Referensikan Agen BOLAVITA Serba Cepat & Melayani Dengan Sopan Santun Dan Baik, Agen BOLAVITA Juga Menyediakan Banyak Game Online Yang Dapat Menghibur Anda Dengan Nominal deposit hanya 50ribu Dapat Bermain Semua Game'a, Adalagi Nih gan, bolavita Memberikan Bonus New Member 10%, Bonus Setiap Deposit 5%, Cashback 10% Dan Berbagai Bonus Lain'a lho gan. Bolavita Juga Menyediakan Game SABUNG AYAM Online Bertaji Dengan Pertandingan LIVE lho gan Di Agen Sabung Ayam | BBM: BOLAVITA | WA: 081377055002 | Line: cs_bolavita | Pendaftaran GRATIS gan

    VálaszTörlés