
Miklós Dóra Georgina, elnök
1994-ben születtem Budapesten. Földtudományi kutatói és geológus diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi karán szereztem. MSc tanulmányaim során a nyugat-mecseki kora-középső miocén sziliciklasztos rétegsorának komplex petrográfiai vizsgálatát végeztem el. Jelenleg PhD hallgató vagyok az ELTE-TTK Kőzettan-Geokémiai Tanszékén. Kutatási témám a magyarországi homokkő anyagú régészeti leletek, elsősorban a szerszámkövek, valamint azok potenciális nyersanyagainak kőzettani, geokémiai, továbbá mikromineralógiai vizsgálata. Emellett jelenleg folyóvízi ártéri és hordalék minták nehéz ásvány vizsgálatával is foglalkozom. Elérhetőségem: miklosdoragina94@gmail.com, +36-70/366-5840

Cserép Barbara, titkár
1994-ben születtem Budapesten. Általános és középiskolai tanulmányaimat az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnáziumban végeztem. Földtudományi diplomát az ELTE-n szereztem. Jelenleg végzős Msc-s hallgató vagyok az ELTE Kőzettan-Geokémia Tanszékén. Kutatási témám a Bsc során az alkáli granitoidok voltak, míg Msc során Csomád 56-45 ezer éves vulkanizmusával foglalkozom az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport tagjaként. Elérhetőségeim: cserep.
1993-ban születtem Miskolcon, de Egerben nőttem fel. A Miskolci Egyetem műszaki földtudományi alapszakát végeztem el, majd az ELTE Geológus mesterszakán folytattam tanulmányaimat. Jelenleg doktorandusz vagyok az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszéken, kutatásai témám a miocén Tari Dácit Lapillitufa Formáció elterjedésének vizsgálata. AZ ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztályában túravezető vagyok. Hobbim az ásványgyűjtés és gombászás. Elérhetőségem: galpeti93@gmail.com
1997-ben születtem Budapesten, de Esztergomban nőttem fel. Jelenleg az ELTE TTK Földtudományi alapszak, geológia specializáció végzős hallgatója vagyok. Tanulmányaimat az ELTE geológus MSc-n, ásvány-kőzettan, geokémia szakirányon tervezem folytatni. Az ELTE TTK Kőzettan-Geokémiai Tanszékén, az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport munkájába bekapcsolódva az erdélyi Csomád ~156 ezer éves lávadómjának, a Kis-Haramnak a petrográfiai és geokémiai vizsgálatával foglalkozom. Az ELTE TTK és IK hallgatóit összefogó szakkollégium, a Bolyai Kollégium külsős tagja vagyok.
Elérhetőségem: panczelem@student.elte.hu
1993-ban születtem Szentesen.
Általános és középiskolai tanulmányaimat szülővárosomban végeztem,
földtudományi diplomát a Szegedi Tudományegyetemen szereztem. Jelenleg
PhD-hallgató vagyok az SZTE Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén.
Kutatási témám a Tisia permi vulkanizmusa, amelyhez kapcsolódó kőzettani,
geokémiai és geokronológiai vizsgálataimat a „Vulcano” Kőzettani és Geokémiai
Kutatócsoport (SZTE) és az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport tagjaként
végzem. 2014 óta aktívan részt veszek az AAPG Szeged Student Chapter
működésében, jelenleg az egyesület alelnöke vagyok. Elérhetőségeim: szemeredi.mate@gmail.com,
+36-30/567-9509
Lange Thomas Pieter, bizottsági póttag
1993-ban születtem Amszterdamban. Jelenleg a csodás környezetben fekvő Nagybörzsöny lakója vagyok. Tanulmányaimat az ELTE TTK Földtudományi PhD iskolájában csinálom. Kutatási területeim fő iránya a Nógrád-Gömör vulkáni területét és a Börzsöny kéregzárványai. Kérdéseiddel bátran fordulj hozzám a következő elérhetőségemen: lange606@hotmail.com
Az Ifjúsági Bizottság tagjai 2021. július 14 -
Miklós Dóra Georgina (elnök, ELTE)
Cserép Barbara (titkár, ELTE)
Botka Dániel (MOL, ELTE)
Gál Péter (ELTE)
Dr. Szemerédi Máté András (SZTE, ELTE)
Pánczél Emese (ELTE)
Vári Tamás Zsolt (SZTE)
Lange Thomas Pieter (póttag, ELTE)
Az Ifjúsági Bizottság tagjai 2019. március 11 - 2021. június 30.
Simon István (elnök, ELTE, MOL, BME, MBFSZ)
Miklós Dóra Georgina (titkár, ELTE)
Botka Dániel (MOL, ELTE)
Csondor Katalin (ELTE)
Gál Péter (ELTE)
Patócs Dóra (ME)
Dr. Szemerédi Máté András (SZTE, ELTE)
Vári Tamás Zsolt (SZTE)
Lange Thomas Pieter (póttag, ELTE)
Lange Thomas Pieter (elnök, ELTE)
Csondor Katalin (titkár, ELTE)
Garaguly István (SZTE)
Kürthy Dóra (ELTE)
Patócs Dóra (ME)
Radics Tamás (DE)
Simon István (MBFSZ)
Havril Tímea (póttag, ELTE)
Az Ifjúsági Bizottság tagjai 2016. április 24 - 2017. október 6.
Csomor Tibor Áron (elnök, ME)
Csondor Katalin (titkár, ELTE)
Garaguly István (SZTE)
Horváth Judit (PTE)
Kürthy Dóra (ELTE)
Lange Thomas (ELTE)
Radics Tamás (DE)
Simon István (ELTE)
Póttagok: Havril Tímea (ELTE)
Az Ifjúsági Bizottság tagjai 2015. március 4. - 2016. április 23.
Csomor Tibor Áron (elnök, ME)
Kiss Anett (titkár, ME)
Horváth Judit (PTE)
Kürthy Dóra (ELTE)
Csondor Katalin (ELTE)
Simon István (ELTE)
Lange Thomas (ELTE)
Radics Tamás (DE)
Dabi Gergely (SZTE)
Póttagok: Havril Tímea (ELTE)
Az Ifjúsági Bizottság tagjai 2013. március 8-tól
elnök: Zajzon Norbert (nzajzon@uni-miskolc.hu, Miskolci Egyetem)
titkár: Dabi Gergely (gergely.dabi@gmail.com, Szegedi Tudományegyetem)
tagok:
Bozsó Gábor (bozso.gabor@geo.u-szeged.hu, Szegedi Tudományegyetem)
Radics Tamás (radics.tamas@science.unideb.hu, Debreceni Egyetem)
Hatvani István Gábor (hatvaniig@gmail.com, Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Havril Tímea (timihavril@gmail.com, Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Kovács-Lukoczki Georgina (lukoczkigeorgina@gmail.com, Pécsi Tudományegyetem)
póttagok:
Kürthy Dóra (dora.kurthy@gmail.com, Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Páll-Somogyi Kinga (skinga2@gmail.com, Pécsi Tudományegyetem)
Rostási Ágnes (Pannon Egyetem)
Az Ifjúsági Bizottság tagjai 2012. április 13. és 2013. március 8. között:
elnök: Sági Tamás (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
titkár: Győri Orsolya (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
tagok:
Bozsó Gábor (Szegedi Tudományegyetem)
Buday Tamás (Debreceni Egyetem)
Dabi Gergely (Szegedi Tudományegyetem)
Erőss Anita (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Halász Amadé (Pécsi Tudományegyetem)
Kovács-Lukoczki Georgina (Pécsi Tudományegyetem)
Páll-Somogyi Kinga (Pécsi Tudományegyetem)
Rostási Ágnes (Pannon Egyetem)
Tóth Judit (MOL)
Zajzon Norbert (Miskolci Egyetem)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése