2018. július 26., csütörtök

Szerbia–Montenegro karszt- és hidrológiai tanulmányút

Szerbia–Montenegro karszt- és hidrológiai tanulmányút

Tervezett időpont: 2019. szeptember vége
Tisztelt Tagtársak!
Az idén márciusban tiszteleti taggá választott Zoran Stevanovic hidrogeológus, a Szerb Földtani Társulat "past president"-je egy fantasztikusan érdekes, szakmailag tartalmas karszt- és hidrogeológiai témájú kirándulás programját állította össze, és felajánlotta annak megszervezését társulatunk érdeklődő szakemberei számára, 2019. szeptemberében. A program leírását itt közöljük, és kedvcsinálóként megtekinthetik az egyik nap látnivalójáról, a Skadar tóról készült rövid filmet is. (ED_SKADAR_DOC_25_VA20-VI20_EXP_V2_MP4-MP4_FR VA.mp4).
A kirándulást a társulati hagyományokhoz és feltételekhez híven, szolid árakkal kívánjuk megvalósítani.
A kirándulást 20-45 fő jelentkező esetén tudják megszervezni, helyi szakmai vezetők segítségével. Ahhoz, hogy a szervezés meginduljon, szeptember végéig egy előzetes létszámot kell leadnunk Zorán Stevanovic tiszteleti tagunknak. 
Ezért, kérjük, hogy a komoly érdeklődők részvételi szándékukat mielőbb, de max. 2018. szeptember 25-ig jelezzék a Társulat titkárságán, Kriván Ági ügyvezetőnél (mft@mft.t-online.hu) és Cserny Tibor ex-főtitkárnál (cserny.tibor@gmail.com) az alábbi Nyilatkozat visszaküldésével. A korábbi jelentkezők is erősítsék meg részvételi szándékukat.
Jó szerencsét!
Cserny Tibor

2018. július 23., hétfő

Kalapács és Sör

2018 őszétől Társulatunk új programmal bővíti palettáját: elsősorban hallgatóknak szervezünk egynapos, hétvégi terepgyakorlatokat a „KALAPÁCS ÉS SÖR” jegyében.
A terepbejárásra szeretettel hívunk minden hallgatót, aki szeretné a tanteremben tanultakat kézzelfogható tudásra váltani, és minden öregdiákot, aki szeretné a sok éve tanultakat felidézni.
A programot – terveink szerint – félévente két-három alkalommal hirdetjük majd meg – az érdeklődés függvényében. 
A terepbejárások tematikáját az Ifjúsági Bizottsággal közösen, a hallgatók igényei szerint alakítjuk ki: meglátogatunk klasszikus rétegsorokat bemutató feltárásokat, különleges problémákat felszínre hozó feltárásokat, de ellátogatunk működő bányákba és egyéb, a földtanhoz kötődő cégekhez is, szakértő vezetők irányításával. Az ötleteket, igényeket az Ifjúsági Bizottság elnökéhez, vagy a Társulat főtitkárához lehet eljuttatni.
Törekszünk arra, hogy a költségeket alacsonyan tartsuk, mégis sok mindent megmutassunk egy nap alatt (és persze, hogy a sör is beleférjen a programba), ezért előre láthatóan korai indulással, késői érkezéssel, otthonról hozott elemózsiával kell számolni. A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat támogatásaként a terepbejáráson részt vevők megkapják az alapszelvényeket bemutató füzetecskékből összeállított sorozatot („sárga füzetek”)

Mivel a terepgyakorlatot elsősorban a hallgatók részére szervezzük, ezért ők elsőbbséget élveznek jelentkezéskor, az öregdiákokkal a buszon fennmaradó üres helyeket tudjuk feltölteni, a jelentkezések sorrendjében. Ezúton is kérjük Öregdiákjaink szíves megértését, de bátorítunk mindenkit a jelentkezésre!

Első programunk szeptember 22.-én lesz
Eocén üledékképződési környezetek és az üledékképződést kísérő szerkezeti mozgások (szinszediment szerkezetek) nyomai a Vértes és a Gerecse területén
A terepbejárást vezeti: Kercsmár Zsolt (MBFSZ Földtani Alapkutatási Osztály)
A terepgyakorlat során megismerkedünk a hazai eocén rétegsor jellemző képződményeivel, azok különféle ismert és kevéssé ismert fácieseivel, leülepedési környezeteikkel és ezek egymáshoz való viszonyával (különleges és heteropikus fáciesek, egymásra épülés, átmenetek). Megtekintjük az eocén üledékképződést kísérő tektonikai mozgások puha deformációs jelenségeit a karbonátos rétegsorban és a sziklás partvidéket meghatározó törések szinszediment breccsa képződményeit. A nap végén, a látottak alapján rekonstruáljuk az eocén medencefejlődést.
Jelentkezési határidő: szeptember 12!

2018. július 11., szerda

Meggen Days of Mineral Resources

Kedves Tagtársak!
Az European Federation of Geologists német tagszervezete tartja idén szeptemberben a harmadik Euro Workshopot - Meggen Days of Mineral Resources - címmel. Utána két nap egyéb szakmai program következik. 
Bővebb felvilágosítás és jelentkezés:

2018. július 2., hétfő

Natura 2000


Felavatták az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Natura 2000 fogadóépületét és látogatóközpontját Őriszentpéteren

Dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár avatta fel az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Natura 2000 Fogadóépületét és Látogatóközpontját Őriszentpéteren, 2018. június 29-én.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság új látogató- és fogadóközpontot, valamint hozzá kapcsolódóan információs pontok hálózatát hozta létre a Vas megyei Natura 2000 területek értékeinek bemutatása érdekében. Az avató ünnepségen más állami vezetők mellett a történelmi egyházak képviselői is jelen voltak, és áldásukat adták az új létesítményekre, valamint az ott dolgozók küldetést teljesítő munkájára.
A projekt célja, hogy mind a Natura 2000 területeken élők, mind az ide látogatók ismereteket kapjanak a Natura 2000 területek kijelölésének céljáról, természeti értékeiről, kiemelten a jelölés alapjául szolgáló fajokról és élőhelyekről, a megőrzésükhöz szükséges kezelési tevékenységekről és az azok elvégzését támogató pénzügyi eszközök nyújtotta lehetőségekről.
A látogatóközpont épületében kapott helyet a Vas megyében található Natura 2000 területek hálózatát áttekintő kiállítás, és ide költözött az igazgatóság adminisztratív központja is.
A kiállítás hazánkban újszerűen, felnagyított makettekre alapozva, az élőlények és a környezet összetett kapcsolatrendszerét fókuszba állítva mutatja be a lakókörnyezet, az erdők, a gyepek és a vizes élőhelyek értékeit.
Ezen kívül a települési önkormányzatokkal együttműködésben „interaktív információs tornyokat” helyeztek el a Vas megyében fekvő Natura 2000 területek 14 központi településének közösségi, illetve művelődési házában (Integrált Közösségi Szolgáltató Terek). Az információs tornyok alsó részében számítógép és hozzá kapcsolódó monitor található, amelyen a helyes gazdálkodási gyakorlattal, az igazgatóság tevékenységével kapcsolatos ismeretterjesztő rövidfilmek nézhetők meg.
A tornyokon az adott Natura 2000 területre vonatkozó konkrét információk olvashatók, az itt található élőlényekről és élőhelyekről, valamint a megőrzésük érdekében szükséges kezelési tevékenységekről. Az információs pontok abban is különlegesek, hogy itt jelenítették meg az adott terület fenntartásában tevékenyen résztvevő gazdálkodókat, az innen származó termékeket vagy szolgáltatásokat, ezzel is hangsúlyozva: a természet, az ökoszisztémák ún. ökoszisztéma-szolgáltatásokat biztosítanak nemcsak a helyi közösségek, hanem mindannyiunk számára, másfelől pedig a környezettudatos gazdálkodás hozzájárul természeti értékeink megőrzéséhez is.
Fontos megemlíteni, hogy a projekt részeként a Magyar Természetvédők Szövetsége az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósággal szoros együttműködésben népszerűsítette a Natura 2000 hálózatot Körmenden, Sárváron, Kőszegen, Bükön és Őriszentpéteren, melynek során több mint 1000 főt vontak be a témában készített speciális totók kitöltésébe, interaktív játékokba.
A projekt költségkerete lehetővé tette, hogy az igazgatóság bővítse az eredetileg tervezett tevékenységek körét. Új projektelemként egy Natura 2000 Szeminárium sorozat lebonyolítása és hozzá kapcsolódó szálláshelyfejlesztés került a projektbe, ami 2019 nyarára fog megvalósulni.
Az igazgatóság a projekt segítségével szeretné tudatosítani, hogy nemcsak természeti értékeink, de emberi életminőségünk is alapvetően függ a lakókörnyezetünkben található védett és Natura 2000 területek állapotától.
Mindenki figyelmébe ajánljuk ezt a szép létesítményt, ha az Őrségben járnak, mindenképpen látogassanak el ide is.
További információ:

Forrás: http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=news_46_2107