2016. november 16., szerda

Földtudományi határterületek

Földtudományi határterületek, 2016
A Magyar Geofizikusok Egyesületének előadóülés-sorozata
      Az elmúlt évek rendezvényei folytatódtak olyan témákkal, amelyek kapcsolatot jelentenek Egyesületünk és a Földtudományi Civil Szervezetek Közösségében (FöCiK) társult szervezetek között. A most hirdetett előadóülés társrendezője, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat ugyan nem tagja a Közösségnek, de a karszt- és barlangkutatás ezer szállal kötődik a földtani kutatáshoz. Sikeres és sikertelen kísérletek egész sora történt már a geofizikai módszerek barlangkutató alkalmazásának területén, és nagyon sok geológus és geofizikus (volt) barlangász.
      A november 16.-án tartandó előadóülésen két „state of art” elóadás foglalkozik majd a speleológia és a geofizika kapcsolatával, majd három előadásban fogunk hallani egy-egy kutatásismertetést. Arra számítunk, hogy az előadásokat követő szabad hozzászólások során fel tudjuk majd vázolni a tágabban vett geofizikai módszerek barlangkutató alkalmazásának jövőképét.
      Mint az előadóülés-sorozat mindegyike, ez a rendezvény is nyilvános, nemcsak a FöCiK és az MKBT szervezeteinek tagságát, hanem minden, a téma iránt érdeklődőt várjuk. Az előadóülés helyszíne a Magyar Bányászati Hivatal konferenciaterme a volt Eötvös Loránd Geofizikai Intézet volt épületében (Budapest, 1147 Kolumbusz u. 17-23.).

2016. november 16, szerda, 14 óra

Párbeszéd: barlangászok és geofizikusok
 (geofizikai módszerek a karszt- és barlangkutatásban)

Napirend:

Leél-Őssy Szabolcs (MKBT/ELTE): A hazai barlangkutatás helyzete a közelmúltban és napjainkban
Törös Endre, Pattantyús-Ábrahám Miklós, Prónay Zsolt, Neducza Boriszlav (MFGI):
Az üregkutatás geofizikai módszerei, esettanulmányok.
Kávészünet
Surányi Gergely (ELTE): Kozmikus üregkutatás (sűrűséginhomogenitások kutatása nagy energiájú kozmikus müonok segítségével)
Bagi István, Czeglédi Balázs (Geogold Kárpátia Kft): A geofizikai módszerek alkalmazása a karszt és barlangkutatásban
Kandra Lajos (Burken Kft): Innováció a 3D lézeres felmérés területén. Tapasztalataink és eredményeink magyarországi viszonylatban
Mindegyik előadás után időt biztosítunk kérdésekre, hozzászólásokra.

A kávészünetben, illetve az előadások után vendégeinknek lehetőségük nyílik az MFGI Eötvös Loránd Emlékgyűjteményének, és/vagy a volt ELGI geofizikai műszerkiállításának megtekintésére (szakértő vezetéssel).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése