2016. június 5., vasárnap

XIX. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés

Immár 19. alkalommal került megrendezésre a Magyar Őslénytani Vándorgyűlés. Idén Kelet-Nógrádba, Kozárdra látogattunk. Nagy örömünkre a résztvevők száma az átlagosnál magasabb volt, 68-an vettek részt a rendezvényen. Az elmúlt év tudományos eredményei 31 előadás és 19 poszter formájában kerültek a szakma elé megvitatásra. A konferenciát a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával rendeztük. E pályázati keret tette lehetővé, hogy 13 hallgató részére ingyenessé tehettük a részvételt, illetve egy nagyon sikeres 0. napi programot tartottunk az Ecsegi Általános Iskola diákjai számára.

Csoportkép Sámsonházán. Fotó: Dr. Babinszky Edit

A terepbejáráson határokon átnyúló szakmai kapcsolatot is ápoltunk: a Nógrád-Novohrad Geopark munkatársainak szívélyes vendégszeretetét élvezhettük Ajnácskőn, ahol háromnyelvű ismertető táblát avattunk a híres gerinces lelőhelyen, a Csontos-árok bejáratánál.
A korábbi évekhez hasonlóan a vándorgyűlésen bemutatott hallgatói előadásokat és poszterek értékeltük, a verseny most is szoros volt, a zsűri nehezen hozta meg döntését. A hallgatói versenyben I. helyezést ért el Gere Kinga (ELTE), II. lett Szabó Bence (SZIE), III. díjas Szűcs Dominika (ELTE). PhD hallgatói kategóriában I. helyezett lett Botfalvai Gábor (ELTE), II. helyezett lett Polonkai Bálint (ELTE). Az MFT különdíját, a Baksa Csaba elnök úr által felajánlott geológus kalapácsot Zsiborás Gábor (ELTE) kapta. A Hantken Miksa Alapítvány különdíját Gere Kinga (ELTE) és Nyerges Anita (ELTE) nyerte el munkájával.
Bosnakoff Mariann

További képek tekinthetők meg az alábbi linkeken:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése