2013. szeptember 8., vasárnap

Összegyetemi terepgyakorlat a Tokaji-hegységben

2013. augusztus 26–31. között a Magyarhoni Földtani Társulat Ifjúsági Bizottsága és Oktatási és Közművelődési Szakosztálya az ME Ásványtani-Földtani Intézetével együttműködve, a Tokaji-hegységben szervezte meg az Összegyetemi terepgyakorlatot, amely az MFT-nek harmadik ilyen jellegű rendezvénye volt. A gyakorlatra bármely hazai egyetem hallgatói jelentkezhettek. A gyakorlat központja az Ásványtani-Földtani Intézet telkibányai terepi oktatóbázisa volt
A rendezvény 6 napos programján három egyetem 16 hallgatója vett részt, jó hangulatban és ideális terepi körülmények között.
A terepgyakorlat első része érintette a Tokaj-hegység és a Zemplénikum (Szlovákia) legfontosabb feltárásait, bányáit, valamint a hegység főbb kulturális emlékekeit és Kassát is. A gyakorlat második felében a vágatszelvényezést, a felszíni geofizikai méréseket, valamint a geokémiai talajmintavételezést ismerhették meg és gyakorolhatták a hallgatók a Kánya-hegyen, majd részt vettek a terepi mérések számítógépes feldolgozásában. A terepen megfigyelt kőzetek polarizációs mikroszkópos bemutatása után önálló mikroszkópos vizsgálatra is volt lehetőség. A terepgyakorlat utolsó napján Rudabánya földtanával, bányászatával, kutatásával ismerkedtek a résztvevők.
A programon szakmai vezetést biztosítottak a következő oktatók: Földessy János, Hartai Éva, Mádai Ferenc, Németh Norbert, Pethő Gábor, Szabó Norbert, Szentpétery Ildikó, Zajzon Norbert, Zelenka Tibor.
A terepgyakorlathoz 30 oldalas kirándulásvezető készült Németh Norbert szerkesztésében.
A terepgyakorlatot az alábbi intézmények, cégek támogatták: Miskolci Egyetem Pelegrinatio IV. alapítvány, Colas-Északkő KFT, Geokomplex KFT, Geomega KFT, Geonardo KFT, Kárpátia-Geogold KFT, MOL Rt, Rotaqua KFT. Ezúton is köszönjük segítségüket!

Miskolc, 2013. szeptember 5.                                                                  Zajzon Norbert

                                                                                                             Az MFT IB elnöke

2 megjegyzés:

  1. Mi is nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük ezt a csodás egy hetet!
    Jó szerencsét!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó volt! Rengeteget tanultunk, olyan dolgokról, melyet később fel tudunk használni! Köszönjük!
    Jó szerencsét!

    VálaszTörlés