2017. augusztus 1., kedd

NosztalGEO 2017

NosztalGEO 2017
„Új/régi eredmények: középső-, alsó-miocén”
Algyő, 2017. november 24.

A NosztalGEO–t hatodik alkalommal rendezi meg az MFT Alföldi Területi Szervezete. Az elmúlt és az azt megelőző év Algyő felfedezésének, illetve az Alföldi Területi Szervezet megalakulásának fél évszázados történetéhez kapcsolódtak. Mindkét eseményen kiemelt figyelmet kaptak a Pannon-tó feltöltődésében szerepet játszó üledékes fáciesek, üledékes kőzettestek és természetesen a bennük felhalmozódott szénhidrogén telepek.
Az elmúlt évtized(ek)ben lényegesen kevesebb figyelem, új eredmény született az Alföld középső- és alsó-miocén képződményeinek vonatkozásában. Ezt a hiányt szeretnénk pótolni idei rendezvényünkkel. Megnyitó előadás tartására Szentgyörgyi Károlyt kértük fel, aki „már régóta fiatal” szaktekintély, az alföldi miocén képződmények (és azok bizonytalanságának is) egyik legjobb ismerője. Előadásokat még szívesen fogadunk, a regisztrációval együtt kérjük jelezni (cím, szerző(k), előadó).

A korábbi évekhez hasonlóan idén is fontos célunknak tartjuk összehozni a "már régóta fiatal" kollégákat egymással és a "még nem olyan régóta fiatal" szaktársakkal. Természetesen az eseményről nem maradhat el a halászlé és a túrós csusza sem.

Időpont: 2017. november 24. (péntek)

Helyszín: Algyő, Faluház Emeleti Klubterem, Algyő, Búvár u. 5. 6750

Részvételi díj, regisztráció:
Részvételi díj nincs, regisztráció szükséges (Raucsikné Varga Andrea, titkár: raucsikvarga@geo.u-szeged.hu; Kiss Balázs, elnök: bakiss@mol.hu). Támogatást szívesen fogadunk.
Az Alföldi Területi Szervezet (al)számla száma: 10200201-28610746-00000000

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése