2016. szeptember 30., péntek

Rock Stress Workshopra.

Tisztelt Tagtársak, Érdeklődők!


Mindenkit szeretettel vár a Mérnökgeológiai és Környezetföldtani Szakosztály 2016. október 4-5-én a BME Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszékén szervezett nemzetközi Rock Stress Workshopra.
A kurzus előadói: Prof. Ove Stephansson and Dr Arno Zang (GFZ - German Research Centre for Geosciences, Potsdam).
 A kurzus tematikáját és a jelentkezési feltételeket elérhetik honlapunk (www.foldtan.hu) Eseménynaptárából az október 4-5 napra kattintva, illetve az alábbi linken
Budapest, Rock Stress course
Mérnökgeológiai és Környezetföldtani Szakosztály

2016. szeptember 29., csütörtök

Tatai Geotóp nap

GYŰJTHETŐ MÚLT
egy nap az ásványok, kőzetek és ősmaradványok jegyében

A Kuny Domokos Múzeum az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tatai Geológus Kertjével és a Magyarhoni Földtani Társulattal együttműködve, a Geotóp napok részeként

2016. október 1-jén, szombaton
családi napot szervez.
Programok
Kővadászat -- Keressétek Tata köveit a városban!
Gyertek el 10:00-ra a Geológus Kertbe, ahol Szente István őslénykutató segítségével megismerhetitek Tata város köveit, közelről is megvizsgálhatjátok őket, hogy aztán egy térképpel és néhány kőzetmintával felvértezve felfedező útra induljatok a városba. A feladatotok az lesz, hogy a térképeteken megjelölt építményekről megállapítsátok, melyik tatai kőzetből készültek. Ha kész, megoldásotokat 14:00-ig hozzátok be a Kuny Domokos Múzeumba, ahol egész nap izgalmas programokkal várunk.
A játékban egyénileg, és maximum 5 fős csapatokat alkotva is részt vehettek. Iskolai csoportokat is szívesen fogadunk! A feladatot két korcsoportra (6–12, 13–19) bontva értékeljük, és külön díjazzuk a családi csapatokat.
Eredményhirdetés 15:30-kor, a Kuny Domokos Múzeumban.

Ízelítő a díjakból:
Rejtekúton – látogatás a Magyar Természettudományi Múzeum őslénytani gyűjteményének raktárában, ahol a múzeum legféltettebb kincseit is megnézhetitek.
Geoséta – látogatás a magyar geológia számára épült palotában – ma a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet otthona – ahol bepillanthattok a szép épület belső világába, és izgalmas geológiai sétán vehettek részt.

A Geológus Kertben vezetett sétákkal is várunk. Indulási időpontok: 10:30, 11:30, 15:00.

Legyél te is természettudós!

Interaktív földtudományos játszóház az Év ásványa, a gránát, és az Év ősmaradványa, a Szent László pénze jegyében

A Kuny Domokos Múzeumban 10:00 és 16:00 között izgalmas játékokkal várunk:

* Pillants bele a geológusok mikroszkópjaiba! * Gyűjts ásványokat! Gránátválogatás – gyűjtésedet haza is viheted * Így használd a nagyítót! – Milyen az ásványok alakja? * Mennyi egy karát? – kipróbálhatod magad drágakőszakértőként * Lencse? Borsó? Bab? Nummulites! * Társasozz velünk, ismerd meg jobban a Szent László pénzét!

Ha elfáradtatok, 14:00 és 15:30 között hallgassátok meg a következő előadásokat!

14:00-14:30 Dávid Árpád: Parányi pénzecskék ősvilági tengerekben
14:30-15:00 Papp Gábor: Békés gránátok - egy sokoldalú ásvány titkai
15:00-15:30 Hála József: Kőpénzek - Mondák, versek és dalok a nummuliteszekről, vagy: A nummuliteszek néprajzi vonatkozásai
A programokra, a Geológus Kertbe és a Kuny Domokos Múzeumba a belépés ingyenes!
Kérdéseitekkel keressétek Kürthy Dórát a kurthy.dora@kunymuzeum.hu címen, vagy a 30/7006992 telefonszámon.

2016. szeptember 28., szerda

Gyászhír

Kedves Tagtársak!

Fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Nagymarosy András türelemmel viselt hosszú betegség után ma elhunyt.

Szerencse fel! Nyugodjék békében!

Geotóp napok

Tisztelt Tagtársak, Érdeklődők!

Október 1-én és 8-án ismét sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a Geotóp napi kirándulások szervezői.

Társulatunk több helyszínen képviselteti magát, október 1-én például Tatán az Év ásványa és Év ősmaradványa családi nap is kapcsolódik a Geotóp napi programokhoz!

Október 1. (szombat)
Tata, Geológus kert
OKTATÁSI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKOSZTÁLY, ÁSVÁNYTAN-GEOKÉMIAI SZAKOSZTÁLY, ŐSLÉNYTANI-RÉTEGTANI SZAKOSZTÁLY 

Év ásványa 2016, Év ősmaradványa 2016 családi nap
a GRÁNÁT és a Nummulites jegyében
a Geotóp napi programokhoz kapcsolódva

Ismeretterjesztő előadások, interaktív játékok várnak kicsiket és nagyokat.

A rendezvény részletes programja a http://www.evasvanya.hu/, http://www.evosmaradvanya.hu/ weboldalakon, valamint az Év ásványa, Év ősmaradványa facebook-oldalakon lesz elérhető, várhatóan szeptember közepétől.
Érdeklődni Gherdán Katalin programkoordinátornál, a gherdankata@hotmail.com e-mail címen lehet.
Mindenkit szeretettel várnak szervezők!

 ****
Geotóp napi ismeretterjesztő túrák egyéb helyszínei.
A 2016. évi, Társulatunk által szervezett geotóp napi programok
a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja 
és a MOL Nyrt. támogatásával jöttek létre.


 
Október 1.
Békéscsaba - kerékpáros túra
Csólyospálos - Csólyospálosi földtani tanösvény
Fertőrákos - mészkőbánya
Tata - Tatai Geológuskert
Salgótarján - Pécskő és környéke
Sárospatak - Megyerhegyi tengerszem
Szarvaskő - Szarvaskői földtani tanösvény

Az indulás, a találkozó a jelentkezés részletei itt találhatók.Illetve letölthetők honlapunk (www.foldtan.hu) eseménynaptárából az október 1., ill. 8 dátumra kattintva.


 Október 8.
Bódvarákó - Esztramos-hegy
Budapest - Sas-hegyi természetvédelmi terület
Csákvár - Haraszt-hegy
Gánt - Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum melletti külszíni bemutatóhely
Madaras - Madarasi téglavető
Olaszfalu - Eperjes-hegyi tanösvény
Pusztamarót - Gerecsei tájvédelmi körzet
Tarpa - Tarpai Nagy-hegy
Villány - Ammonitesz tanösvény
Zirc - MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum


Az indulás, a találkozó a jelentkezés részletei itt találhatók.Illetve letölthetők honlapunk (www.foldtan.hu) eseménynaptárából az október 1., ill. 8 dátumra kattintva.

XVIII-ik Székelyföldi Geológus Találkozó

XVIII-ik Székelyföldi Geológus Találkozó – Kovászna

    Ezúton szeretnénk értesíteni, hogy 2016. október 28-30-án Kovásznán kerül megrendezésre a XVIII. Székelyföldi Geológus Találkozó. Korábban Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Barót, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Várfalva és Székelykeresztúr adott otthont ennek a szakmai, baráti rendezvénynek. Maradva a több éve elhatározott vándor-jelleg mellett, első alkalommal hívunk mindenkit Kovásznára.

A Találkozó a korábbi rendezvények hagyományait őrizve a következő célokat tűzte ki:
- fórumot teremteni a székelyföldi és az innen elszármazott, illetve a magyarországi és más államokbeli magyar (és sem csak) szakembereknek a találkozásra és tapasztalatcserére;
- lehetőséget kínálni a Székelyföld geológiájával foglalkozó szakembereknek munkásságuk bemutatására;
- alkalmat adni a fiatal, kezdő szaktársainknak a bemutatkozásra, ismerkedésre;
- előmozdítani a kapcsolatépítést kutatócsoportok, szakterületek (pld. közép- és általános iskolákban Földrajz tantárgyat oktató pedagógusok) között

A Találkozó előzetes programja:
- 2016. október 27, csütörtök: regisztráció;
- 2016. október 28, péntek: szakmai kirándulás;
- 2016. október 29, szombat: előadások;
- 2016. október 30, vasárnap: hazautazás.

A Találkozó ajánlott témaköre:
víz, só, tektonika

A Találkozó lebonyolítója:
Sikló Egyesület, Sepsiszentgyörgy

Kapcsolattartó, elérhetőségek:
- Papucs András: mobil: +4074 0094736; e-mail: elojegyzes-szgt2016@yahoo.com

Jelentkezés:
- előadással 2016. október 1-ig kérjük jelentkezni.

Közös vizeink

MTA MAB Bányászati-Földtudományi-Környezettudomáyni Szakbizottsága
Miskolci Egyetem
Technicka Universita Kosice
Eszterházy Károly Egyetem
Magyrahoni Földtani Társulat Észak-Magyarországi Területi Szervezete
Magyar Hidrológiai Társaság Hidrogeológiai Szakosztálya
Novohrad-Nógrád Geopark

KÖZÖS VIZEINK
konferencia a Tudomány Ünnepe alkalmából
1. körlevél

Salgótarján, 2016. november 16-17.

PROGRAM ELŐZETES

November 16. (szerda)
Vízföldtani, hidrológiai kirándulás a bányavizektől a termálvizekig, többek között Mátraszentimre, Hasznos, Kisterenye, Mátraverebély, Dolná Strehová/Alsósztregova.

November 17. (csütörtök)
Előadóülés, nyolc előadás, meghívott előadókkal, a magyar és szlovák területek vízföldtani kérdéseiről.

Az első napi kirándulás önköltséges és minimum 10 fő előzetes jelentkezése esetében indul. A kirándulást saját személygépkocsikkal tervezzük, de telekocsi rendszerben, azaz jelentkezhetnek azok is, akik nem saját kocsival érkeznek.
A szállást az eresztvényi Salgó Hotelben foglaljuk.

A második napi előadóülésen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.


Kérem, hogy részvételi szándékát a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével jelezze e-mailben 2016. szeptember 30-ig bezárólag, a jelentkezési lap alján megadott címen – ( a jelentkezetteknek további információt küldünk):

JELENTKEZÉSI LAP

név: ………………………………………………………………………….
intézmény:………………………………………………………………..
Email cím, postacím: …………………………………………………

Részt kívánok venni a  salgótarjáni Közös Vizeink konferencián, az alábbiak szerint
Melyik programon:    november 16 terepbejárás    november 17 konferencia
Terepbejáráson szállítást    nem kérek, saját gk-val megyek    kérek
A terepbejáráson további résztvevők szállítását vállalom    igen, … fő    nem
Szállásfoglalást  a Salgó Hotelben november 16-án 1 éjszakára    kérek   nem kérek

Kérem a megfelelő választ aláhúzni.

Visszaküldendő szeptember 30-ig az alábbi címre
Rácz Ádám
ejtracz@uni-miskolc.hu
06-46-565111/1410 mellék

További információt csak a jelentkezettek számára küldünk:

EU H2020 Workshop

Tisztelt Tagtársak, Érdeklődők!
Az UNESCO - EU H2020 Freewat project workshopát
Fostering inclusive and sustainable economic growth, employment and decent work (SDG#8) through ICT job creation tools for ensuring water security (SDG#6)
címen
Párizsban, 2016. szeptember 30-án tartják
Részletes információ társulatunk honlapján www.foldtan.hu H2020 menüpontjából letölthetők.

2016. augusztus 10., szerda

90 éves a hazai bauxitbányászat

EMLÉKÜLÉS

A HAZAI BAUXITBÁNYÁSZAT MEGKEZDÉSÉNEK
90. ÉVFORDULÓJÁN

Gánt, 2016. szeptember 4.

PROGRAM
9:30    Emléktábla avatás a bánya múzeumnál
10:00-12:00  Emlékülés a művelődési házban

Az emlékülés elnöke: Varga József

Előadások:
    Mindszenty Andrea: A hazai bauxitkutatás története és fejlődése
    Kreischer Károly: Gánt térség bauxitbányászata
    Orbán Tibor: Bauxitbányászat Magyarországon
    Huszár László: A bauxitbányászat gazdasági társadalmi hatásai
    Kovácsics Árpád: A bauxit-bányászat  főbb  jellemzői az 1996. évi
    privatizáció és 2013. évek között
    Fekete István: A hazai bauxitbányászat napjainkban

Tervezett kiadványok

- Szemelvények a hazai bauxitbányászatról
- Fizioergonómia a bauxitbányászat bázisán

A rendezvény támogatói:

Bányaegészségügy – Bányabiztonság Alapítvány
Gánt Község Önkormányzata
HUNGALU Bányamérnöki Alapítvány
Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület
Metal Carbon Kereskedelmi Kft
Tapolca és Környéke Bányászati Hagyományápoló Egyesület

2016. augusztus 6., szombat

Researchers Discover Bacteria That Produces Pure Gold

image: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEipMBHIYBbFTql8zu0m9arQCKsZ7pL1HdQ0pEmuhv2reBuLCNL3UA6M3Q0_r0kS4KqjX-zlVz6OWIy06UdTJrCnQ02DFvTvWG9i1kqq4qM6lHG5avQpl2bMiLlOAd_LdSS2Zx9SAtmRs9D5/s400/Researchers+Discover+Bacteria+That+Produces+Pure+Gold.jpg


Bacteria eats poison, poops out gold

The gold you see in the photo above was not found in a river or a mine. It was produced by a bacteria that, according to researchers at Michigan State University, can survive in extreme toxic environments and create 24-karat gold nuggets. Pure gold.

Maybe this critter can save us all from the global economic crisis?

Of course not—but at least it can make Kazem Kashefi—assistant professor of microbiology and molecular genetics—and Adam Brown—associate professor of electronic art and intermedia—a bit rich, if only for the show they have put together.

The gold you see in the photo above was not found in a river or a mine. It was produced by a bacteria that, according to researchers at Michigan State University, can survive in extreme toxic environments and create 24-karat gold nuggets. Pure gold.

Maybe this critter can save us all from the global economic crisis?

Of course not—but at least it can make Kazem Kashefi—assistant professor of microbiology and molecular genetics—and Adam Brown—associate professor of electronic art and intermedia—a bit rich, if only for the show they have put together.

Kashefi and Brown are the ones who have created this compact laboratory that uses the bacteria Cupriavidus metallidurans to turn gold chlroride—a toxic chemical liquid you can find in nature—into 99.9% pure gold.

Accoding to Kashefi, they are doing "microbial alchemy" by "something that has no value into a solid [in fact, it the toxic material they use does cost money. Less than gold, but still plenty], precious metal that's valuable."
The bacteria is incredibly resistant to this toxic element. In fact, it's 25 times stronger than previously thought. The researchers' compact factory—which they named The Great Work of the Metal Lover—holds the bacteria as they feed it the gold chloride. In about a week, the bacteria does its job, processing all that junk into the precious metal—a process they believe happens regularly in nature.

So yes, basically, Cupriavidus metallidurans can eat toxins and poop out gold nuggets.

It seems that medieval alchemists were looking for the Philosopher's Stone—the magic element that could turn lead to gold—in the wrong place. It's not a mineral. It's a bug. 

Note: The above post is reprinted from materials provided by Michigan State University

Forrás: http://www.geologyin.com/2016/03/researchers-discover-bacteria-that.html

2016. augusztus 3., szerda

Az év ásványa: a Gránát - 5. rész

A sokszínű gránát

AZ ÉV ÁSVÁNYA: A GRÁNÁT - 5. rész


2016-ban a gránátot választották az év ásványává. Ebből az alkalomból blogunkon egy sorozatot jelentetünk meg e sokoldalú ásványról (voltaképpen ásványcsaládról). Arról, hogy mik a gránátok, a sorozat bevezető része ír. Az eddig megjelent írások listája e bejegyzés végén található.
Egyes gránát ásványfajok nemcsak szép kristályaikkal, hanem változatos színükkel is felhívják magukra a figyelmet. Felöltik a szivárvány – vagyis a színkép – színeit: a vöröst, a narancstól a vérvörösön át a lilásig, hasonlóképpen a sárga és a zöld különböző árnyalatait, sőt ritkán a kék színt is. De lehetnek fehérek, feketék és különböző árnyalatú tónusú barnák is.

1_kep_szines_granatok_80923_1364893289723_gia.jpg
Különböző színű gránátokból csiszolt ékkövek. Robert Weldon (Gemmological Institute of America) felvétele.
(forrás: http://www.gia.edu/images/80923_1364893289723.jpg)

Honnan e tarkaság? A választ meglelhetjük akár egy kristálynövesztő laboratóriumban is, ahol pontosan meghatározott vegyi összetevőkből, ismert fizikai körülmények között gyártanak gránátszerkezetű kristályokat is. Ezek közül az ittrium-alumínium-gránát (YAG, Y3Al5O12) és a gadolínium-gallium-gránát (GGG, Gd3Ga5O12) is színtelen. De ha a képletet alkotó összetevők mellé egy kevés adalékanyag kerül, a képződő kristályok ennek megfelelő színeket fognak ölteni. Szerkezetük ugyanis a beépülő kémiai elemek hatására úgy módosul, hogy a kristály képes lesz a látható fény bizonyos színű (hullámhosszú) sugaraiból energiát felvenni. Emiatt nem egyenletesen nyeli el a fényt, így színesnek látjuk.

Ittrium-alumínium-gránát (YAG, Y3Al5O12) kristályokból készült lézerrudak. Színük az adalékanyagtól függően zöld (Ho + Cr + Tm), rózsaszín (Nd), sárgásbarna (Er), színtelen vagy enyhén kékes (Yb), sárga, zöldessárga (Ce + Nd).


„Tiszta”, illetve különböző adalékelemekkel kristályosított gadolínium-gallium-gránát (GGG, Gd3Ga5O12) az MTM „A kiválasztottak – az év fajai” című kiállításán. Az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet által növesztett kristályok.


4_kep_fluxgarnetsgggxl.jpg
Különböző adalékelemekkel kristályosított mesterséges gránátok. (forrás: http://www.gemtec.co.kr/chamgo/synthetic/synthetic-process-flux.htm)

A természetes gránátok változatos színezéséért is a szerkezetükbe beépülő, egymást különböző mértékben helyettesítő fémionok a felelősek, közülük is a vas(II), mangán(II), a vas(III), króm(III), vanádium(III) és a titán(IV). Nélkülük a tűzpiros pirop (ógörögül püróposz = tűzszemű) is színtelen lenne. Ez jól látható azon a ritka fehér piropon is, mely az olaszországi Dora Maira-vidéken található. Ez az ásvány hatalmas mélységben kristályosodott ki, és onnan különleges földtani események következtében került a felszínre.
Egy – nevéhez híven – tűzpiros pirop. Elemzése szerint 11% Fe(II)-oxidot és 0,2% Mn(II)-oxidot tartalmaz. (forrás: RRUFF adatbázis, http://rruff.info/Pyrope/R050446)


Halvány színű pirop a Dora Maira-területről. Az itteni piropkristályok gyakran mindössze 1-2% Fe(II)-oxidot tartalmaznak, a Mn(II)-oxid 0,05% alatt van. Guillaume Baudry felvétele (forrás: www.mindat.org/photo-607514.html)

Egy gránátszín mind fölött

7x_kep_color_sensation_562_intenziv_granatvoros.jpg
A „hagyományos” gránát drágakövek (almandin, pirop) sötétvörös színűek, innen ered a gránátvörös színnév.
  7x_kep_tinted-garnetstar-4pack_grande.jpg
A vörös szín alapvető oka a nagy vas(II)-tartalom, de a vas(III), a titán(IV) és a pirop esetében a króm(III) jelenléte is befolyásolja a színáranyalatot.
  7x_kep_covergirl-colorlicious-lipstick-shade-300-garnet-flame.jpg
A gránátvörös a hölgyeknek számtalan szépítőszerről, az uraknak pedig például a Barcelona futballcsapatának kékkel és gránátvörössel (katalánul „blau i grana”) sávozott címeréről és mezéről lehet ismerős.

8_kep_fc-barcelona-cimer_jo.jpg
A Barcelona címere a kék és gránátvörös sávokkal. (forrás: Futbol Club Barcelona, Manual d’Identitat Corporativa. http://arxiu.fcbarcelona.cat/web/downloads/sala_premsa/identitat/FCBidentitat.pdf)

Amint két tökéletesen egyforma gránát sincs, a „gránátvörös” színből is sokféle árnyalat létezik. A Pantone színrendszerben a Floridai Állami Egyetem hivatalos gránátvörös színe a 195 C, a Dél-Karolinai Egyetemé a 202 C, az FC Barcelonáé a 208 C kódszámú. 

„Hivatalos” gránátvörös színek, balról jobbra: Florida State University, University of South Carolina, FC Barcelona.