2020. március 10., kedd

ISZA elhalasztása

A március végére tervezett Ifjú Szakemberek Ankétját a Magyar Geofizikusok Egyesülete előreláthatóan szeptemberre halasztja


Tisztelt Tagtársak, Érdeklődők!
A Magyar Geofizikusok Egyesületének Elnöksége úgy határozott, hogy a 2020. március 27-28-ra tervezett Ifjú Szakemberek Ankétját (Zalakaros) egy szeptemberi időpontra halasztja,  a résztvevők egészségének védelme érdekében, különös tekintettel az itthon is megjelent koronavírus fertőzés veszélyre.
Megértésüket megköszönve, tisztelettel
MGE titkárság

2020. március 9., hétfő

Közgyűlés elhalasztása

A 2020. március 25-re tervezett Közgyűlés elhalasztása


Tisztelt Tagtársak!
Budai Tamás - az elnökség egyetértésével - úgy határozott, hogy a március 25-re kiírt Közgyűlést későbbi (várhatóan májusi) időpontra halasztja, a tagság egészségének védelme érdekében, tekintettel az itthon is megjelent koronavírus fertőzésre.
Jó szerencsét!

2020. március 6., péntek

ENGIE projekt kérdőív

ENGIE projekt - kérjük segítségüket online kérdőívünk kitöltésében, illetve továbbításában!


Kedves Tagtársak, Érdeklődők!
Társulatunk aktívan részt vesz az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Nyersanyag-közössége (EIT RawMaterials) által támogatott ENGIE  projektben, melynek célja a  középiskolás (13-18 éves) korú lányok érdeklődésének felkeltése a földtudományok és a hozzá kapcsolódó mérnöki tudományok iránt, annak érdekében, hogy a nemek közötti egyensúly javuljon ezeken a területeken. A projekt 21 európai ország 26 intézményének együttműködésével valósul meg. 2020 januárjában indult, és három évig tart.
Első lépésben elkészültek a kérdőívek a projektben részt vevő országok nyelvén a középiskolás lányok és tanáraik számára a földtudományok iránti érdeklődés felmérésére, illetve a földtan oktatásban elfoglalt szerepére vonatkozóan. A kérdőíveket a svédországi Luleå Műszaki Egyetemen működő kutatócsoport gyűjti. A kitöltött kérdőívek kiértékelésére 2020. áprilisában workshopot rendeznek a projektben résztvevő országok képviselői számára.
A kérdőivek kitöltésének határideje: 2020. március 31.
A kérdőívek nyomtatott formában is elérhetők társulatunk honlapján!
Kérjük, segítsék munkánkat azzal, hogy eljuttatják az online kitöltés lehetőségének hírét középiskolákba, tanárokhoz, és diákokhoz egyaránt!
A nyomtatott változatban kitöltött kérdőíveket március 26-ig várjuk a Társulat címére!
A projekt során kidolgozzák a tudatosságnövelő stratégiát, és létrehozzák az érdekelt felek nemzetközi együttműködési hálózatát a konkrét tevékenységek végrehajtására. Ezek a tevékenységek családi rendezvényeket, szabadtéri programokat, iskolai tudományos klubokat, bányalátogatásokat, mentori programokat, nemzetközi diák konferenciákat, a földrajz tanárok számára publikációs  lehetőségeket  és oktatási anyagok előállítását foglalják magukba.
Kérjük kísérje figyelemmel az ENGIE projekt támogatásával megvalósuló társulati programjainkat a honlapon!
Tudjon meg többet a projektről az alábbi likre kattintva!

ENGIE - Encouraging Girls to Study Geosciences and EngineeringBiztassuk a lányokat földtudományi és mérnöki tanulmányok folytatására!

2020. március 2., hétfő

Völgyesi Péter előadása

Völgyesi Péter (Energiatudományi Kutatóközpont) előadása – ELTE, március 9.



Meghívó
Tisztelettel hívunk minden érdeklődőt
Völgyesi Péter
az Energiatudományi Kutatóközpont Sugárbiztonsági Laboratóriuma vezetőjének előadására:
Detection and nuclear forensic analysis of confiscated nuclear and other radioactive materials at the Centre for Energy Research
Helyszín: Mauritz Béla terem (-1.524; ELTE, Pázmány Péter sétány 1/C)
Időpont: 2020. március 9. 17.00
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
További információ: cszabo@elte.huaradi.laszloelod@ttk.elte.hu
Az előadás angol nyelvű összefoglalója:
Detection and nuclear forensic analysis of confiscated nuclear and other radioactive materials at the Centre for Energy Research
Nowadays, terrorism shows increasing activity worldwide. Within this the nuclear terrorism, i.e. malicious use of radioactive materials, represents a special area. The International Atomic Energy Agency registered ~4000 cases connected to the unauthorized usage of radiological materials from the early ‘90s. Nuclear forensics is the examination of these materials using analytical techniques to determine the origin and history of the seized material in the context of criminal investigations or the assessment of nuclear security vulnerabilities. The aim of nuclear forensics is to help authorities to find responsible persons behind malicious use and to fight against the nuclear terrorism.
Nuclear forensics, as an official task, has been delegated to the Centre for Energy Research (EK) since 1996. The centre plays a significant role in assuring nuclear security in Hungary, in the Central European Region and internationally based on its more than four decades R&D activities in nuclear physics and chemistry. During the last 10 years nuclear forensics activities have been significantly expanded in Hungary. Many different techniques were integrated and used for this activity, like scanning electron microscopy, mass spectrometry, gamma-ray spectrometry and X-Ray techniques. Nuclear forensics requires a multidiscipline knowledge to determine the history and origin of the materials and to answer the questions of the investigator.
The presentation includes the introduction of nuclear forensics and its widespread detection and analytical tools for the analysis of radioactive and nuclear materials with unknown origin.

2020. február 13., csütörtök

Az egerszalóki „sódomb” komplex vizsgálata

Az egerszalóki „sódomb” komplex vizsgálata - szakmai nap. Március 19. Jelentkezni szükséges az alább megadott címen!


Március 19. (csütörtök) 9.30 óra
Saliris Resort-Spa Conference Hotel (3394 Egerszalók, Forrás u. 6.)
Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető Kft., Magyar Hidrológiai Társaság Hidrogeológiai Szakosztálya, Vízmikrobiológiai Szakosztálya, Heves Megyei Területi Szervezete, Magyarhoni Földtani Társulat, Észak-Magyarországi Területi Szervezet
Meghívó

Az egerszalóki „sódomb” komplex vizsgálata
c. projekt záró szakmai napjára

A szakmai nap helye és időpontja:
Egerszalók, Saliris Resort-Spa Conference Hotel (3394 Egerszalók, Forrás u. 6.)
2020. március 19 (csütörtök) 9:30-tól, 14:30 A projekthez kapcsolódó zárt ülés a projektben érintettek részvételével.

A szakmai nap nyilvános programja:
Előadások 9.30 órától:
Dr. Lénárt László:
 Az egerszalóki mésztufadomb rehabilitációjának szükségessége, a kutatási projekt céljai
Szívós András: Az egerszalóki mésztufadomb geodéziai munkái
Dr. Tóth Márton: Az egerszalóki travertinó dombon lefolyó termálvíz éves kémiai vizsgálatának eredményei
Pelyhe Tibor: Az egerszalóki mésztufadomb mikrovegetációjának vizsgálata
Lénárd Miklós: Az Egerszalók Sódomb ("mésztufa kúp") talajmechanikai-geotechnikai vizsgálata-kutatása
Dr. Kántor Tamás: Az Egerszalóki mésztufa domb statikai vizsgálatai (állékonyság vizsgálatok) 2019
Karádi Gábor: Sódomb a tájban
Az előadások után lehetőség lesz a „sódomb”/mésztufadomb megtekintésére, terepi szakmai konzultációra.
14.30 Zárt ülés a projektben érintettek részvételével.
A szakmai napon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat 2020. március 2-ig kérem jelezni az alábbi e-mail címen: epitesugy@egerszalok.hu.

2020. február 10., hétfő

Álláslehetőség


\\\"NANOMIN\\\" - együttműködési program keretében fiatalok esetleges álláslehetősége!


Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával 2018-ban indult a CSFK és a Pannon Egyetem közötti együttműködési projekt („NANOMIN”), amelynek célja az egyetemen nemrégiben kialakított világszínvonalú transzmissziós elektron mikroszkópos laboratórium minél szélesebb körben történő alkalmazása. A vizsgálati területek a barlangi karbonátképződés mechanizmusának elemzésétől a talajásványtani kutatáson át a köpenyeredetű kőzetek tanulmányozásáig terjednek.
A projektet vezető intézet, a Földtani és Geokémiai Intézet várja a téma iránt érdeklődő hallgatók vagy végzett fiatal szakemberek jelentkezését, ami 2020. folyamán fiatal kutatói álláslehetőséget is eredményezhet. Érdeklődni Demény Attila akadémikus, az intézet igazgatója email címén lehet (demeny@geochem.hu).

2020. február 8., szombat

Klímaverseny


Sziasztok!
Rendezünk az egyesületünkkel egy versenyt, gondoltam itt hátha tudtok érdeklődőket.
itt a kiírás, ami a lényeg:

Filmkészítés, videókészítés környezetvédelmi témában, maxiumum 10 percben. Csapatok létszáma 3-8 fő. Bármilyen témában, és bármilyen műfajban lehet alkotni.  Lehet, dokumentumjellegű, reklám, klip tényleg bármi. A honlapunkon megtalálhatóak milyen figuráink vannak, az egyetlen kikötésünk, hogy valamilyen formában az egyik szerepeljen a filmben. Tehát lehet szereplő, riporter, interjúalany, de akár csak ülhet valahol a filmes térben.

Nevezési díj nincs, nyerhető díj viszont van :)
Hello Wood építész és design stúdió exluzív workshopja a nyertes csapatnak. (csak mondom, hogy TOTÁL menő!!)

Ennyi, ha valakinek kérdése van, vagy segítségre van szüksége, engem keressen.
Csatolom a plakátot hozzá.

Szép napot! Neveztessetek akit tudtok, mert egyelnore kevés a jelentkező, ami azt jelenti, hogy könnyebben lehet nyerni :D

Pásztor Péter

2020. február 7., péntek

INFACT projekt 4. hírlevele

Megjelent az INFACT projekt 4. hírlevele


Az  INFACT  (The Innovative, Non-invasive and Fully Acceptable Exploration Technologies - The future of raw materials exploration in Europe!) projekt 4. hírlevelében bemutatkozik az INFACTalks web-es beszélgetés sorozat, amelynek fő témája az európai gazdaság fenntartható működése szempontjából kritikus jelentőségű nyersanyagok kinyerése Európában – társadalmi elfogadottság mellett. A beszélgetés négy része más-más területre fókuszál, pl az érdekelt felek közötti kommunikáció, a bányászat társadalmi elfogadhatóságának fontossága, a földhasználat és az „ökoelit” hatása.
A hírlevelet itt olvashatják

2020. február 6., csütörtök

ProGEO szakosztályülés

Tisztelt ProGEO szakosztályi tagok!

Idei első vezetőségi, és szakosztályülésünket holnap tartjuk, amelyre minden érdeklődő tagot szeretettel várunk.

Szakosztályülés

Időpont:2020 február 7. péntek 11 h, 
Helyszín ELTE IK kari könyvtár olvasóterme Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C, 1. em. 835.
Napirendi pontok:
·         A 2019. évi rendezvények értékelése és javaslatok a 2020-as évre
·         2019. évi hazai és nemzetközi konferenciái, eredmények, tervezett 2020. évi részvétel
·         Országos Geotóp Adatbázis (előzetes tájegységi lista, tájegységi szakértők javaslattétel)
·         A nemzeti  geoparkok frissen elkészült szakmai koncepciójáról Vincze Péter tart összefoglalót.

üdvözlettel:

--
Novák Tibor Ph.D.
szakosztálytitkár

Magyarhoni Földtani Társulat
ProGEO Földtudományi Természetvédelmi Szakosztály
1015 Budapest, Csalogány u. 12. 1/1.
facebook: ProGEO
http://foldtan.hu/hu/progeo
magyar.progeo@gmail.com

MGE összejövetel

Meghívó az MGE Mecseki csoportja 2019/2020 évzáró/évnyitó szakmai, baráti összejövetelére


MEGHÍVÓ

Évtizedeken átívelő hagyományainknak megfelelően, a Magyar Geofizikusok Egyesületének Mecseki Csoportja (a PAB társbizottságaival és a Magyarhoni Földtani Társulat helyi szervezetével karöltve) idén is megrendezi a 2019. évzáró – 2020. évnyitó szakmai, baráti összejövetelét, amelyre tisztelettel meghívjuk. Elnököt és titkárt is választunk a következő 3 évre.
A találkozó időpontja: 2020. február 28. (péntek) 1700 óra.
Helyszín: a Laterum étterem földszinti különterme.
Szakmai program:
  1. Császár János: Mélyfúrási geofizika a MOL Nyrt. gyakorlatának tükrében
  2. Várhegyi András, Molnár Bence: NORM anomáliák Kővágószőlősön
  3. Berta Zsolt: Tisztelet az elhivatottaknak – Bánik Jenő és dr. Csővári Mihály köszöntése
Az előadásra rendelkezésre álló idő: kb. 15–15 perc.
A hivatalos programot baráti vacsora és kötetlen beszélgetés követi.
Részvételi díj: 2000 Ft (egyetemi hallgató és nyugdíjas tagtársainknak 1000 Ft), a helyszínen fizetendő.
Kérjük, részvételi szándékát február 21-ig jelezze Várhegyi Andrásnak, a (06) 30 560 6067 mobilszámon, vagy munkaidőben a 72/564-838 telefonszámon, vagy a varhegyi.andras@bvh.hu e-mailre.